Ha ráértek, nézzétek ezt, nagyon jó! Tényleg megtaláltam rajta eddigi két előző lakóhelyemet, de olyan szintig, hogy a házat be tudtam azonosítani. Tegnapelőtt éjjel kettőig szórakoztam vele, akkor is csak a józan (?) eszemre hallgatva hagytam abba, mert az alatt a pár óra alatt tisztára függő lettem.

Ami a perspektívát illeti, elszállt a szép, pangós, punnyadós, nyugis nyár reménye egy kilátásba helyezett irodafestés és ennek következményeképpen történő kiűzetés, ide-oda letelepedéses dolgozás rémképe által. Nem örülök. Én Bika vagyok, kérem, nem bírom a változtatásokat, nekem masszív állandóság kell, az létszükséglet. Megette a fene ezt a nyarat.
Nem akarok felnőtt lenni, brühhhhaahhhaa ... vissza akarok menni gyerekbe, tessék engem visszaengedni, bruhhhhuuuuhhhhhaaa....de legalábbis nyiffnyaff.

Van egy bankreklám, az mindig elgondolkodtat. Amelyikben a király megkérdezi a három fiát, mihez akarnak kezdeni az életben. A poén: "a legkisebb fiú is jól döntött, ő király lett" - és ekkor már csak egy kérdésem van: apucival, azaz az öreg királlyal mi lett? Kicsi fia puccsal megdöntötte az uralmát, nyilván, mert másképp nem szabadulhatott fel a trón, csak az a kérdés, hogy csupán száműzte/bebörtönözte/bolondokházába csukatta, vagy netán meg is merényelte a papát az a drága gyermek? Mert amennyit én tudok a monarchia természetéről, hát a királykodás nem elhatározás kérdése. Legalábbis ritkán.
Ej, ej, reklámgyárosok, a ti agyatok is beindulhatna néha. De ne akkor, amikor már megy a reklámotok, hanem előbb, amikor kigondoljátok.

Ahhoz képest, hogy ma hétfő volt, a napom sikeresnek mondható. Először is reggel kiderült, hogy átmentem mindkét ecdl-vizsgán, ez nagyon is számít, mert nem kell újra nekimennem egyiknek sem, kezdhetek a hátralévő kettőn gondolkodni. Aztán: a banktól megkaptam az igazolást, amivel intézhetem a földhivatalnál a jelzálog törlését, ráadásul még egy kicsinyke pénzmag is maradt a számlámon náluk. Délután a Déliben kiderült, hogy a szokásos vonatom mostantól csak a mi kies mezővárosunkig jár és nem Győrig, ami nagyon nem mindegy, mert ettől kezdve nem kell egymás térdében-veséjében-lehelletében utaznunk 40 percig és ez, remélem, így is marad. Na de még ez mind nem volt elég, de embert is találtam, aki lekaszálja a telek használatlan, nagyobbik felét, ahol pillanatnyilag már embermagasságba szökött a gaz. Ez is nagyon fontos, mivel harmincadikán letelik az igen_szigorú_rendelet határideje, ami után úgy rámverhetik a csillagászati összegű büntetést, ha valaki feljelent (és fel fog, arra mérget vehetek, hiába nincs parlagfű a telkemen, csak csóványos =csalán), hogy belegebedek. Én meg jelentsem fel a MÁV-ot, mert az állomás egész területén még sokkal magasabb a gaz? Őszinte érdeklődéssel figyelem, hogy az vajon eltűnik-e csütörtökig, de ez csak egy kis kitérő volt, térjünk vissza a hétfőhöz. Tehát ennyi kellemes történés, ennyi eredmény láttán mit kívánhat még csórikám, azaz én? Ugye, hogy semmit? Hétfő ide vagy oda, jó kis nap volt.

Itt a dolgozómban az előbb meg a következő történt: azt mondja a hangosbeszélő, hogy "tűzriadó következik, ez csak próba, kérem, őrizzék meg a nyugalmukat". Így, ennyi.  Ezután újabb hang az éterből, érezhetően szalagról egy gép: "Tűz van az épületben, kérem, hagyják el az épületet" - és elismétli vagy tízszer megállás nélkül. Jól van, mintha mi sem történt volna, maradtunk, ahol voltunk. Ezután eltelt vagy tíz perc, már el is felejtettük az egészet, mire megint szól a doboz: "Figyelem! Az épületet nem kell elhagyni!"
Namármost: nem lett volna egyszerűbb a legeslegelején megmondani, hogy ez csak mikrofonpróba (mert ez az volt, nem próbariadó, akkor el kellett volna hagyni az épületet, mintha élesben menne...), mindenki maradjon a helyén? A nyugalmunkat meg ennél sokkal keményebb helyzetekben is megőriztük már, köszönjük, azzal semmi gond, majd mi eldöntjük, akarunk-e pánikolni, vagy nem.
Azért elgondolkodtató, vajon mitől kapcsoltak a végén? Szerintem az épület nagyobb hányadában fellelhető, a mi fizetésünk többszöröséért bejáró és köztisztviselői státuszban v...kat meregető (bocs'!) cicababák és plázapatkányok elkezdtek letódulni a főlépcsőházban, aztán amikor a rendészekhez értek, azok észbekaptak. Így lehetett.

Az előbb már beírtam, de nincs sehol, úgyhogy juszt is beírom még egyszer: sikerült a múltkori két vizsgám. Csak a korrekt tájékoztatás kedvéért, nem önfényezésből, ááá, nem ... De azért csendben hurrá és juhhhéé!

Egy kis könnyed levezetésképpen elalvás előtt sikerült rájönnöm, hogyan lehet ilyesféle összeállításokat készíteni az egyszerű PhotoFiltre-lel! Képek egymás mellé, alá-fölé, külön keretekkel, együtt keretezve, mindent lehet, sokkal egyszerűbben, mint gondoltam. Szeretem ezt a programot, nem hiába mondom én már régóta! Színek, elhelyezések, további variációk majd később, most jó éjszakát! - mondom csak úgy magamnak, mert ilyenkor minden normális ember alszik már.

Erősen alakul a fejemben egy másik blog terve. Az pedig olyan lenne, hogy kizárólag hírekkel foglalkoznék benne, amelyik hírre beindul az agyam, arról írnék. Sajnos, több hírre is be szokott indulni. Akkor szelektálni kellene. Mondjuk, napi egy hír lenne a limit. Mondjuk. Ha be tudnám tartani.
Még ha be is tudnám tartani, akkor is ...áááá, nem fog ez menni, idő, idő és idő. Ami nincs. Meg sem született hírblog, agyő!
De egyszer mégis, hátha ...?

********

A ma esti Naplóban megint alkalmam volt nosztalgiázni, mégpedig valami olyasmi kapcsán, ami igazán meglepő, hogy bennem nosztalgiát ébreszt. Ugyanis gyerekkoromból valahogy kimaradtak az indiános történetek, úgy nőttem fel, hogy nem olvastam egy May Károly-könyvet sem. Aztán huszonévesen, amikor már tanítottam, az iskola a helyi moziba szóló csoportos bérleteket szerzett be (vagy kaptuk ingyen, nem is tudom már) egész tanévre, ami azt jelentette, hogy kb. havonta egyszer hétköznap délután megtöltöttük a mozit. És mit ad Isten, minden alkalommal indiános film volt műsoron, úgyhogy kissé megkésve, de mégis alkalmam adódott megismerkedni az indiános világgal, még ha filmek formájában is. Emlékszem, csak a gyerekekre való tekintettel nem röhögtem halálra magam a vetítések alatt, de egyáltalán nem éreztem, hogy kimaradt valami az életemből attól, hogy addig nem ismertem az indiánregényeket. Persze a negatív élményhez nagyban hozzájárult, hogy ezek kivétel nélkül az NDK és valamelyik másik szocialista ország együttműködésében gyártott alkotások voltak, ennek megfelelő színvonalon abszolválva. Most hallottam a műsorban egy kulisszatitkot, hogy annak idején Karl-Marx-Stadt mellett zajlott a forgatás, ahol nem lehetett akárhogy filmezni, mivel jobbra terült el az ipari város a hatalmas erőművekkel, ezért volt, hogy a filmben a támadások mindig balról történtek.
Viszont a főszerepet, a pozitív hőst mindegyikben Gojko Mitić játszotta. Nahát, róla szólt ma egy riport a Naplóban, Gojko Mitićről, a Jugoszláviából NDK-ba származott színészről, aki most 65 éves. Meg kell mondjam, még ma is jól tartja magát (annak idején állítólag sose használtak helyette dublőrt, minden veszélyes jelenetet ő maga játszott), és ha felveszi a hosszú parókát a hajpánttal (mert ma is játszik időnként egy kis falu szabadtéri színházában), alig különbözik a régi képtől.
Hát ettől voltam kénytelen megint egy csöppet múltidézni és elrévedezni azon, hogy is volt ez cirka harminc évvel ezelőtt. Rég volt, tán igaz se volt ...

Krakkóban meg csak várnak, várnak a villamosra, de az nem jön.

Az éccaka vót itt cirkusz, kezicsókolom! Szemközti szomszédék (ami egyáltalán nem fedi a valóságot, mert hál'Istennek köztünk van a vasút) buliztak. Ez évente egyszer előfordul náluk, még nem tudtam rájönni, milyen alkalomból, talán valami szülinap, lényeg az, hogy ilyenkor kivilágítják az udvarukat és már délután elkezdenek teljes hangerővel zenebonálni. Főleg mulatós és kisebbségi mjuzik szól, de valami falrengető decibelekkel. A telkek ott is nagyon keskenyek, tehát a szomszédaik házfala két-három méterre van a banzájtól.
Ment a csinnadratta késő estig, a háznép is bekapcsolódott a gépi zenélésbe hangos énekszóval, miegymással, mígnem úgy tíz óra tájban néhány "k... anyátok, hogy az a ki... rohadt... mocskos szemét..." stb., stb. ordítást hallottam. Felismertem, hogy ez a mi második szomszédunk hangja, na, gondoltam, úgy látszik, J-nál elszakadt a cérna, dehát hiába kiabált, amazok túl messze voltak, úgyse hallották a saját lármájuktól. Aztán kb. egy óra múlva megint valami ordítás hallatszott, de ez már eltartott egy darabig. A saját szomszédjuk unta meg a dolgot és üvöltözni kezdett, a mulatók meg vissza (mondjuk, kíváncsi lennék, mivel érveltek saját védelmükben...), férfihangok, női hangok, minden keveredett rendesen a gépzenével, hozzá még az egész környék kutyái éktelen ugatásba kezdtek, ez aztán eltartott vagy félóráig, majd pedig csend lett. Remélhetőleg nem késelték meg a szomszédot, mondom magamban, kinézek már, mi van, de bűnesetnek semmi jele sem volt, vigadozók visszavonultak, kutyák elhallgattak, a szomszéd háza nem lángolt, rendőrségi autó, mentő nem közeledett, örömmel konstatáltam tehát, hogy senki nem tett kárt senkiben. Csak a szomszéd bácsi vérnyomása mehetett fel az egekbe, viszont azóta kussol mindenki.
Ilyen volt nálunk ez a békés, csendes, tücsökciripeléses, csillagfényes vidéki nyáréjszaka.

Bloglélektan

Ez meg mire volt jó? Volt egy blog, idős bácsinak mondta magát a tulaj, akinek az unokája segít a számítógépen való eligazodásban. Gyanús volt, több, mint gyanús. Tele volt hibákkal, állítólag rosszul lát a bácsi, stb. Még fényképet is tett fel, alatta rövidke önéletrajzzal, ahol 1922-es születésűnek mondta magát, ezzel szemben az első bejegyzésben valami olyasmi volt, hogy nahát, maga se hitte volna, hogy 77 évesen blogot ír.
Többen kételkedtünk. Tamáska, az állítólagos unoka kicsit felháborodott ezen. Most pedig nézem, ugyan mit ír Ecet Ede bácsi (mert ez volt a neve), hát csak a negyven pontos narancssárga betűket találom, hogy ilyen oldal nincs.
Kérdésem: ha átverés akart lenni, ha meg akarta vezetni a blogolvasó társadalmat, oké, mindent lehet, ha valaki ügyesen csinálja, még sikerülhet is neki, de miért kellett pár nap után megfutamodni? Ha neki ez a jó hecc, lelke rajta, de akkor csinálja végig!
Van persze még egy verzió: hogy nem átverés volt. Hogy tényleg létezik Ecet Ede bácsi, tényleg rosszul lát és az 1928-at véletlenül elírta 1922-re, tényleg segített neki Tamáska, és Tamáska tényleg meg akarta kímélni nagyapját a kételkedőktől, ezért inkább törölte az egészet.
De ez az utóbbi verzió nem túl valószínű. Ha mégis, akkor ezer bocs', Ede bácsi!És máskor tessék a kudarcot bátrabban viselni! Ekkora élettapasztalattal ugyebár ...

Ismeretlen ismerősök

Ilyenek sokan vannak körülöttem, elsősorban útitársak. Még sose beszéltünk egymással, de némelyikről többet tudok, mint gondolná. Nevük is van, legtöbbjüknek én adtam.
Itt van mindjárt Nagyokos: kopaszodó, szemüveges-bajuszos férfi, két évvel ezelőtt még családostul utazott. Friss család voltak, látszott rajtuk, de tudtam is. Ugyanis amikor az asszonykát először láttam, épp a kelenföldi váróteremben ült egy padon, ordibált a mobilján a volt férjével, annak a két gyereknek az apjával, akik mellette kuksoltak, mint a riadt madárkák. A családi viszonyok azonnal kiderültek a szavaiból, az volt a helyzet, hogy valami oknál fogva nem tudtak megegyezni abban, mikor jöhet az apuka a gyerekekért és mikor nem. Amikor aztán bejött a vonat, arra már Nagyokossal együtt szálltak fel négyesben. Ő volt az új apuka. A kislány hisztijeit és faksznijait elég nehezen viselte, de a kisfiúval szót értett. Anyuka pedig egész úton tette-vette magát: nagy hangon próbálta a gyerekeket kordában tartani, az egész viselkedése elsősorban a pasasnak szólt. Reggelenként is együtt utaztak, a kisfiú már iskolás volt, a kislány talán még óvodás és ezek szerint mindkettőjüket a városba járatták iskolába-óvodába. De mind a négyükre jellemző volt, hogy nem törődtek senkivel. Úgy szálltak fel, úgy helyezkedtek el és úgy beszéltek, vitatkoztak, mozogtak egész úton, mintha egyedül lennének. Keresztülnéztek mindenkin, nem kérdezték meg, szabad-e a hely és leszálláskor nem köszöntek (ugyanis ez általában még így szokás).
Tavaly nyáron egy reggel egyedül jött a férfi. Gondoltam, vakáció van, a gyerekeket nyaraltatják valahol, vagy anyuci szabadságot vett ki és otthon van velük. De eltelt a nyár és a család többi tagja azóta se jelent meg, ennek már egy éve és a pasas azóta is egyedül utazik. Illetve egy másik férfival, aki kolléga vagy barát, de nagyon jól tud vele beszélgetni - pontosabban, ő fejtegeti az elméleteit a politikáról, közéleti eseményekről, az meg hallgatja. Ugyanúgy tudomást se vesz a körülötte ülőkről, nem kérdezi, szabad-e a hely és nem köszön.
Aztán itt van Önzőné és Fia. Hervadt, de azelőtt mutatós negyvenes nő a kamasz fiával. Minden délután együtt jönnek. Amióta ismerem őket, a fiú kb. fél méterrel lett magasabb, a mama pedig nyolc árnyalattal vörösebb. Senkivel se törődve ül le, a cuccát maga mellé teszi és hiába az az egyetlen ülőhely a kocsiban, kézigránáttal se lehet kirobbantani mellőle. Viszont mindig gondosan ügyel arra, hogy elég dekoratívan helyezkedjen el, minél előnyösebben mutasson az ülésen, ami a negyven éves, lepusztult kocsiban nagyon sokat számít.
Na és ott van Berci. A neve valódi, egy telefonbeszélgetés alkalmával hallottam, amint bemutatkozott. Berci beül a vonatba a Déliben, elhelyezkedik és azonnal előveszi a szendvicsét, ami az évszaknak megfelelően van házilag összeállítva, tehát télen például általában disznótoros és valami savanyúság két szelet kenyér közé applikálva. Isteni illatokat áraszt a kajája, már ezért se szeretem szegény Bercit, mivel én ilyesmit nem ehetek, ő viszont nagyon is megeszi ott a szemem láttára. Nincs igazság a földön.
Vannak még Nagydumásék. Hárman vannak, ötvenes férfiak, láthatóan különböző munkahelyről jönnek, de mindig együtt utaznak haza. Kiszúrják, hol van három hely és leülnek. Annak az egynek pedig, aki már ott ült a négyes fakkban, hát annak az Isten irgalmazzon ettől kezdve, mert biztos lehet benne, hogy egész úton hallgathatja a szövegelésüket. Még hogy a nőknek be nem áll a szájuk! Pedig hármuk közül az egyik szinte azonnal elalszik, mihelyt a vonat elindul. Ő jár a legjobban.
És még sokan mások ... a Négyesfogat, amely három fiatalemberből és egy igazán "szőke" leányból áll, a fiúknak be nem áll a szájuk, a csaj meg iszonyú hülyeségeket tud közbeszúrni, vagy a Nénik, akik mind nyugdíjasként dolgoznak a nagyvárosban és ugyanabba a faluba valósiak, aztán Sportlédi, huszonéves lány, aki a kerékpáros kocsiban szállítja Budaörsig a bicaját, jól eldumál a tatabányai volt iskolatársaival, majd pedig délután a bicajjal teker hazáig, no meg a Fázóska, egy harmincas nő, aki plusz húsz fokban is sapkát hord és csak oda ül le, ahol felhúzhatja az ablakot ..., és így tovább.
Mint egy panoptikum. Csak ezek mozognak és beszélnek.

Hát már soha nem látom meg, amint Lorelei és Luke egymáséi lesznek végre? Ez nem igazság, merthogy tényleg a régi epizódokat ismétlik a Gilmore girlsből. Azért a mai első részt megnéztem, mert annak idején nem láttam, akkoriban csak később fedeztem fel ezt a sorozatot. De nem merném letenni a nagy esküt, hogy mivel ismétlés, a többit nem fogom megnézni esténként. Nem mindet, de időnként biztosan ottragadok majd előtte, még akkor is, ha világosan látom, hogy a valóságban ilyen idealizáltan családias kisváros és ennyi jó ember még a nagy Ámerikában se igen létezik.  Nagyon tetszik nekem a Loreleit alakító színésznő, meg a kislány is, külön-külön is sokkal szebbek, mint Julia Roberts (szegény Julia, nem tudok kibékülni azzal, ha szépnek titulálják), valamint Luke is sokkal vonzóbb pasas, mint mondjuk, Richard Gere vagy Tom Cruise. Szerintem.

Jogász pedig nem lennék, az biztos. Mégpedig azért nem, mert nem tudnék ilyen gondolatmenetet produkálni: bűnösnek találta a bíróság azt a fickót, aki lefilmezte a miskolci gyilkosság elkövetőjét, amint a lövések után cigarettára gyújt, majd pedig végez magával. Ez állítólag 50 másodperc.
Az ítéletet azzal indokolták, hogy a pasas ahelyett, hogy tett volna valamit, filmezett, ezzel elmulasztotta a segítségnyújtást, amit legalábbis meg kellett volna próbálnia. Kinek is nyújthatott volna segítséget? Amikor a szerencsétlen lány már halott volt, az elkövető pedig leült a villanyoszlop tövébe és amint a rendőrautót meglátta, főbelőtte magát. Komolyan gondolhatja valaki, hogy az alatt a pár másodperc alatt módja lett volna segíteni? Kinek? Miben?
Azt már csak igen halkan mondom, hogy érdekes, ebben a (szerintem mondvacsinált) ügyben milyen villámgyors ítélet született, miközben jól tudjuk, milyen lassan őrölnek egyébként az igazságszolgáltatás malmai.

Még egy kis média:
GilmoreGirls-rajongók, figyelem! Szerdán folytatódik a sorozat a következő 65 résszel, minden hétköznap este 18.40-kor. Bár ez némi zavart fog kelteni az esti ténykedéseimben, de azért kétségkívül hurrá és éljen!

A mai Vízipókból a gyerekek megtudhatták, mitől csíp a csalán és hogyan lehet enyhíteni a csaláncsípést, milyen állat a hidra és hogy a kis csigák moszattal táplálkoznak. Nekem mindig azok a pici csigák tetszettek legjobban, ahogy a nagy szempilláikkal pislogtak, meg a trükkösen eltorzított hangjuk. De az egész sorozat tündéri aranyos és azon kívül, hogy mese, észrevétlenül ismeretterjesztő is.

Azt pedig, hogy két poszttal ezelőtt azt a szót, hogy adóssággal, egy g-vel írtam, szóval, azt nem vállalom. Nem én voltam. Biztos valami ufó. Vagy akármi. Jaj.

Úgy kivagyok, mint egy liba. Letettem az ECDL-ből két modult (a 2-t és a 7-t, aki érti, miről van szó), illetve, hogy letettem-e, az majd kb. egy hét múlva derül ki. Nagyon érdekes volt, de azért nem bánnám, ha megütöttem volna a szükséges pontszámot, hogy ne kelljen még egyszer nekifutnom. A maradék két modulnak majd ősszel megyek neki, azokat addig még nagyon be kell gyakorolnom (PowerPoint és szövegszerkesztés).
Most pedig döglés van, mert megérdemlem. További eszmefuttatás majd később.

Ma

Reggel munka előtt egy kis időt akartam nyerni, nem volt semmi kedvem még beérni a robotba, így aztán megengedtem magamnak egy szusszanást a közeli parkban. Kulturált, őrzött, szépen rendbentartott kert, zöldek, virágok, nagy fák, elkerített kis sportpálya kosárpalánkokkal, pingpongasztalok, jópofa játszótér hagyományos hintákkal, meg mindenféle rugós ráülős micsodákkal a kicsiknek, magasles is van, szóval ilyenek. Leültem egy padra és lazítottam. A fűben hatalmas madár sétált, először azt hittem, szarka, csak hiányzott róla a fehér szín, de amikor felszállt a fára és elkárogta magát, akkor már tudtam, hogy egy extra méretű közönséges varjú a szentem. A sportterek is, meg a játszótér is tele volt iskolásokkal, vagy tanítás helyett hozták ki őket, vagy napközisek voltak, nem tudom, de jó választás volt, láthatóan jól érezték magukat, pingpongoztak, labdáztak, fociztak, hintáztak, maximálisan kihasználták a hely minden adottságát. És mégis nyugalom volt. Nem is tudom, mikor ültem így utoljára valahol, ilyen semmit sem gondolós, nem nyüzsgős, nem stresszelős bambulással.
Közben az jutott eszembe, hogy mennyire elegem van már az örökös időszorításból. Hogy mindig időhöz vagyok kötve: munkakezdés, menetrend, határidők, ilyen dátum, olyan dátum. "Egy kis független nyugalmat ..." írta Arany János az Epilógusban. Az kellene nekem is.
Harmincnyolc éve dolgozom. Harmincnyolc éve. Felfoghatatlan. És mi minden történt velem ezalatt!Tizenöt éve nyaraltam utoljára. Időnként elcsodálkozom, hogy is bírom még? Ha csak úgy nem, hogy van bennem valami beépített regeneráló ketyere. A nyugdíj gondolatára még öt-hat éve is összerándult a gyomrom, hogy na ezt aztán ne, én aztán nem, hol van az még ... Most meg, hogy az idén betöltöttem azt a kort, amivel elmehetnék előrehozott nyugdíjba, a szükséges szolgálati időm is megvan, szóval most ez a tudat valami hihetetlen biztonságérzetet ad: ha szorul a hurok, ha valaki kekeckedik velem, mit tudnak csinálni? Legfeljebb elmegyek nyugdíjba. Nem megyek, mert ezzel az adósságal adóssággal a nyakamon pillanatnyilag nem tudnék megélni, de a lehetőség megvan és ez nagyon megnyugtató.
Csak az aggaszt, hogy majd ha már a hamut is mamunak mondom, a szeretetotthonban vajon lesz-e szélessávú internet??? De ha nem, sebaj, akkor netezek mobillal.

************
Érdekes riportot láttam a Fókuszban a szinesztéziáról. Ezt a kifejezést eddig csak a Tóth Árpád-verssel kapcsolatban hallottam  -  "a kirakatban lila dalra kelt egy nyakkendő ..." - de most kiderült számomra, hogy élnek köztünk emberek, akiknek a betűk, a szavak különböző színeket idéznek fel (a három bemutatott személy például egymástól függetlenül egyöntetűen zöldnek nevezte az e betűt). Valami árnyalatnyi eltérés van az agyműködésükben, mármint hozzánk képest és ettől gondolkodnak ilyen színesen. Milyen érdekes lehet!

************

Dezsőről meg kiderült, hogy tényleg a Pannon embere. Na, mindenki megnyugodhat, egy rejtéllyel kevesebb. Hogy ettől aztán hányan térnek át pannonosnak, hogy év végéig ingyen videotelefonálhassanak, vagy mi, hát azt nem tudom.

************

Itt a blogversenyhez bloggerek ajánlgatnak blogokat. Mindjárt az elején felfedeztem a térképes blogot, amint épp ajánlotta valaki. Még jó, hogy nem az enyém, csak érintőlegesen és ritkán vagyok benne. Jó lenne megőrizni az inkognitómat. A dicsőség meg legyen a tulajé.

Vajon emögött mi vagy ki van? Méghogy lázadó! Dezső, aki beült a Westendnél egy üvegbódéba, szegény srác, ott fog megfőni a napon szellőzés nélkül, klíma nélkül. Állítólag ma este 6-kor valami kiderül, na, kíváncsi vagyok, melyik multi (vagy gagyi) reklámja ez az egész.
Ő már majdnem megvalósította az áhított lakatlan szigetet magának, egyedül, netkapcsolattal. Kis szépséghibával: körülötte ott a város.